Köz- és magánszféra: ha a bérekről van szó

Ez a cikk reakció arra a rovatra, amelyet Ingrid Koppelman (az FNV Sport és Mozgás igazgatója) írt a Zwembadbranche oldalán 2022. 7. 12-én.

Link: https://www.zwembadbranche.nl/familiegevoel-en-scheefgroei-de-spagaat-van-de-zwembadmedewerker/

Az uszodaágazat megosztott. Nem egymás mellett állnak, hanem egy kis semleges senkiföldje húzódik közöttük. A különbség: köz- vagy magánszféra. A közszférába tartoznak a tőzsdén jegyzett ágazati szereplők, akik önkormányzati uszodákat üzemeltetnek. A magánszférában találjuk az úszóiskolák tulajdonosait és a saját uszodával rendelkező vállalkozókat. A két oldal közötti nagy különbség a szubvenció, a Covid után pedig a SPUK IJZ (Specifieke Uitkering ijsbanen en Zwembaden – a jégpályák és uszodák speciális támogatása) elnevezésű rendszer.

Már régóta feszül a helyzet az ágazaton belül, amikor a jövőképről van szó. A közszféra a politikával karöltve egyetlen, egységes rendszer felé halad: egy diploma, egy csapat, és mindenekelőtt csillogás-villogás a hágai politika szárnyai alatt. A magánszféra közben a covidos időszak sebeit nyalogatja, amikor tízezrek úsztak el, nyugdíjakat kellett megcsapolni, és szinte szó szerint száraz kenyér volt az asztalon ahhoz, hogy egyáltalán tovább lehessen oktatni.

A magánszféra az, amelyik a legkeményebb csapásokat kapja. Covid, energiaárak, munkaerőhiány és emelkedő személyi költségek. Erre semmilyen kis kassza sem nyitható meg, hogy a károkat és hiányokat pótolják, ezért ezeket – ahol csak lehet – egy az egyben tovább kell hárítani az ügyfélre, vagyis a gyerekek szüleire. Ők fizetnek egy összeget az úszásoktatásért, amelybe minden bele van kalkulálva: a medencebérlés, a gáz-víz-villany, a személyzet, az adminisztráció és így tovább. Ezek az összegek jóval magasabbak, mint a közszférás uszodáknál, amelyek különféle szubvenciók révén kiegészítést kapnak, és a lezárásokkal járó covidos kárt a SPUK IJZ-rendszer segítségével mérsékelni tudták.

Úgy tűnik, az FNV még rá is tesz erre egy lapáttal. Ingrid Koppelman, az FNV sportszekciójának vezetője a blogjában olyan képet fest, mintha a keményen dolgozó, szubvenció nélküli úszóiskola-tulajdonos vagy uszodatulajdonos túl könnyen venné a dolgokat, nem becsülné meg a személyzetét, ráadásul megalázóan bánna a munkatársaival azzal, hogy nem követi a minimálbér emelését, ahogyan azt az ágazat közszférás oldalán teszik.

Egy úszóiskola-tulajdonos vagy kereskedelmi uszodatulajdonos a szakma iránti szenvedélyből választotta ezt a hivatást, és azért, hogy a szaktudásával és képességeivel egy kicsit jobbá tegye a világot, gyerekeknek és felnőtteknek nyújtva ezt. Olyan döntés ez, amely gyakran a régi munkahelyükön tapasztalt szemléletbeli különbségekből nőtte ki magát, vagy abból a meggyőződésből, hogy jobban is lehet csinálni. Ráadásul a minimálbér meghatározása az államé, és nem a piac dönt róla.

Könnyű beszélni annak, aki egy nagy üzemeltető vagy egy önkormányzat alkalmazásában áll, és készen állnak a szubvenciós források az esetleges hiányok és a növekedés támogatására. Ha váratlan körülmények miatt a szubvenció mégsem lenne elegendő, egyszerűen kiegészítő támogatásért lehet folyamodni. Épp ezért abszurd az az álláspont, amelyet az FNV képvisel. Ez így hangzik: „Az álláspontunk egyértelmű: először a személyzetet tervezze be a költségvetésbe. A jó és hozzáértő munkaerő nagy értéket képvisel az uszoda és az egész ágazat számára. Azok az emberek, akik neked a pénzt keresik, nem zárótételek – ők a vállalkozásod dobogó szíve.” De természetesen minden kereskedelmi tulajdonos tudja, mennyire fontos a jó személyzet, és szívesen kifejezné ezért az elismerését. Csakhogy ők egy végfelhasználóhoz vannak kötve, és ezek a szülők, akiknek majd fizetniük kell az úszásoktatást.

Hogy némi betekintést adjunk abba, mi hogyan alakul a fizetéseket illetően, íme egy gyakorlati példa. Egy úszóiskola jelenleg a 2021-es uszodai kollektív szerződés (CAO-zwembaden) szerinti béreket alkalmazza. Ebben már benne van egy ráhagyás is, mert a minimálbér önmagában kissé kevés elismerést nyújt. Ha az FNV azon követelését nézzük, hogy a minimálbéreket 14 euróra emeljék, az a bértömeget 30–40%-kal növelné. Ehhez jön még az FNV által szorgalmazott uszodai kollektív szerződés, amely kötelező részvételt ír elő egy igen magas százalékot kérő nyugdíjpénztárban. Tehát számoljunk hozzá még 15%-ot a teljes bértömegre. Ezt valamiből ki kell fizetni, tehát a szülőkre kell terhelni. Ehhez átlagosan 10–15%-os áremelésre van szükség az úszásoktatás díjában. Az energiaköltségek robbanásszerű emelkedése után sok uszoda és úszóiskola már így is akár 10%-kal drágult. Röviden: ez azt jelentené, hogy egy úszódiploma 25%-kal drágul a kereskedelmi szereplőknél.

Amivel az FNV-t vádolni lehet, az elsősorban a hangulatkeltés. Előbb hallgassátok meg a kereskedelmi úszóiskolákat, mielőtt olyan következtetéseket vontok le, amelyek egyáltalán nem alapulhatnak a valóságon. Szubjektív feltételezések, amelyek csak nyugtalanságot okoznak egy amúgy is lángoló ágazatban. Kezdjetek párbeszédbe, és képzeljétek magatokat a „másik fél” helyébe is.

Attól függetlenül, hogy a személyzetet jól kell megfizetni – többek között azért is, mert nagy felelősséggel járó feladatuk a gyerekeket úszni megtanítani –, ez nem mehet azok kárára, akikről valójában szó van. A gyerekekéra, akiknek a szülei hamarosan már nem tudják majd kifizetni az úszásoktatást.